Sosai Masutatsu Oyama

Sosai Oyama 1923. július 27-én született Hyung Yee Choi néven délkelet-Koreában, egy Wa-Ryongri Yong-ch-myonchul Na Do nevû faluban, Kinje városa közelében, nem messze Gusantól.

A Hyung Yee arisztokrata családból származott. Tizenhárom éves korában nagynénjéhez költözött Söulba, hogy ott folytassa tanulmányait.

Hyung Yee elsõ bálványa egy Shirum-birkózó volt. Pályafutásában jelentős fordulópontot jelentett Yi-vel való küzdelme, akit nem tudott legyőzni. Két évig tanította Yi.

Japánba költözve, a család neve után, amelyik szállást adott neki, Yee a Masutatsu Oyama nevet vette fel. A család két fia, Shigeru és Yasuhiko késõbb tanítványai lettek és magas beosztást töltöttek be a Kyokushin szervezetben.

Masutatsu Oyama a Takushoku egyetemen kezdett, ami híres volt a harci mûvészetekben való résztvevõirõl.. Megkereste a Shotokan legfõbb dojóját Zoshigayában, Giko felügyelete alatt Oyama két éven át lelkesen edzett minden nap.. Valószínûleg ebben az idõben, 1941-42-ben kezdett Nei-Chi Sónáll (ChoHyung Ju) edzeni.

Bár hatalmas erejû ember hírében állt, Nei-Chju So nagy filozófus is volt, elmélyült szellemi ismeretekkel és szokatlanul erõs jellemmel. Rendkívüli hatással volt Oyamára; amellett, hogy Goju-ryu karatét tanított neki, a Buddha-hívõ Nichiren szektába is beléptette. A Nichiren filozófiája hangsúlyozza, hogy a harci mûvészet és a vallásos emelkedettség együvé tartozik.

Mas Oyamát besorozták katonának, emiatt megkellett szakítania egyetemi tanulmányait. Ekkor huszonkét éves volt, elhivatottságának és a kemény edzésnek köszönhetõen a negyedik dan birtokosa.

A kemény bombatámadások után, amelyek csúcsa a két atombomba ledobása volt Hirosima és Nagaszaki városára, japán teljes és egyoldalú kapitulációra kényszerült 1945. augusztus 15-én. Teljes volt a levertség a tûz pusztította Tokióban. A fiatal koreai Masutatsu Oyama élete csupa kétségbeesés volt. Az, hogy képtelen volt céljait elérni, és a háborút is elvesztették, szinte elviselhetetlen volt számára.

Ugyanakkor fokozódó önismerete révén kezdett kialakulni benne az elképzelés arról, mit is kezdjen az életével. Bár a megszállók megtiltották a harci mûvészetek gyakorlását, Oyama újrakezdte a karateedzéseket barátjával és mesterével, Nei-Chu Sóval.

Nei-Chu Só szavai ráébresztették, hogy a karate nemcsak fizikai erõt ad számára, hanem szellemi erõt és azt a célt, amire mindig vágyott. Az út, ami rá várt, hosszú volt és kemény munkával teli, de Oyama most már fel volt készülve mindenre, bármit feláldozott volna új elképzeléseinek teljesítéséért.

Oyama meglátogatta Eiji Yoshikawát és Shiro Okazit, akiknél a buddhizmust tanulmányozta. Mindketten híres írók és történészek. Yoshikawa írta a legismertebb japán regényt, a „Musashi”- t. Ez a könyv Oyama abszolút favoritja, amibõl gyakran merített ihletet és amit nagyon sokszor idéz.

Kevéssel Tokióba való visszatérése után részt vett a háború utáni elsõ karatebajnokságon, az Összjapán Bajnokságon. Ugyanabban az évben vonták vissza a megszállók a karate gyakorlására kivetett tilalmat. A versenyt Kiotóban rendezték meg a Maruyama Fõiskolán és a gyõztes Mas Oyama volt.

Az ezt követõ évben, kétévi ismeretség után, Oyama feleségül vette Chiyako Fujimakit. Chiyako magas, karcsú lány volt, aki állítólag fiatal korában megnyerte a „Miss Tokió” szépségversenyt. Hamarosan megszületett elsõ kislányuk. Összesen három gyermekük született, mindhárom lány.

Oyama és tanítványa, Yashiro felment a Kiyosomi-hegyre. Chiba tartományban, a Bonson félsziget csúcsán, félúton a 386 méter magas hegyen, felépítettek egy kunyhót.

A kezdet kemény edzéssel telt, viszont az elszigeteltség a hegyek között kezdett nyomasztóvá válni számukra. Az egyedüllét és a vadon hangjai félelmet keltettek bennük.

Azt a célt tûzte ki maga elé, hogy elég erõssé váljon ahhoz, hogy képes legyen megbirkózni egy bikával, csak a puszta kezét használva. Tudta, ha ez teljesül, az meghozza a hírnevet számára. A kegyetlen edzés eredményei kezdtek megmutatkozni; testileg, szellemileg erõsebb lett hónapról hónapra. Önbizalma hihetetlenül megnõtt, mikor egyik este képes volt kettétörni egy követ, amivel korábban sikertelenül próbálkozott.

Az elõzõleg tervezett hároméves hegyi élet helyett Oyamának tizennyolc hónap után vissza kellett térnie, mivel támogatójától már nem érkeztek a csekkek, szponzora egy politikai botrányba keveredett. Oyama elhatározta, véghezviszi tervét, megpróbálkozik a bikák elleni pusztakezes küzdelemmel és erre ez volt a megfelelõ pillanat. Tele volt önbizalommal, megtanulta kordában tartani magát, hatalmas fizikai erejét. Oyama leereszkedett a hegyrõl a civilizáció, Tateyama városa felé.

Érdeklõdését, hogy van-e lehetõsége erejét bikákon kipróbálni, elõször nem vették komolyan a tateyamai vágóhídon. Némi kitartás árán végül lehetõséget kapott az elsõ próbálkozásra, egy 450 kilós bikával. Az elsõ, rettenetes ütést sikerrel a bika homlokára mérte. Az fejvesztetten rohanni kezdett, orrán-száján dõlt a vér, de az ütés nem ölte meg. Miután levágták, kiderült, hogy a koponyája betört. A mészárosok adtak Oyamának egy második lehetõséget. Ezúttal az állat térdre rogyott, de ez volt minden, ami történt. Egy farmer azt a tanácsot adta Oyamának, hogy inkább törje le a szarvait, ami sikerült is néhány kísérlet után.

Az akkor huszonhat éves Oyama 1950 elején tért vissza Tokióba. Hírneve egyre nõtt, ahogy terjedt a szóbeszéd hatalmas erejérõl.

Az Összjapán Bajnokság bajnoki címe, a hegyi edzések és a bikaszarvak letörése nagyon népszerûvé tették. Sokkal érettebbnek érezte magát, önbizalma megnõtt. Testõrként kezdett dolgozni a koreai követségen. 1951-ben mint oktató dolgozott a US Army különbözõ bázisain. A Kyokushint egyes bázisokon egészen a hatvanas évek közepéig oktatták. Oyama újra elkezdte a dzsúdóedzéseket, hogy a dobásokat és fogásokat gyakorolja. Összesen mintegy négy évig edzett a Sone dojóban, és megszerezte a 4. dan fokozatot.

1952. áprilisában a Chicago Profi Birkózó Szervezet meghívta Oyamát és a hawaii profi birkózót, Togót, hogy vegyenek részt egy birkózó bemutató körúton. A bemutató hatalmas sikert hozott, kitûnõ lehetõséget adott Oyamának arra, hogy a japán karatét bemutassa.

Miután visszaérkezett Japánba, 1952-ben egy filmes barátja felajánlotta, hogy felveszi küzdelmét egy bikával. Oyama felismerte, most itt az alkalom a nagy tettre, most gyõznie kell. Ha gyõz, a karate, amit csinál, világhírû lehet. Most meg lehet mutatni a kemény edzés eredményeit. Elfogadta az ajánlatot, ami azt jelentette, hogy egy három hónapos különleges edzéssel teli idõszak vár rá. Tanulmányozta a bikák szokásait és különösképpen gyengéiket igyekezett kiismerni. Több vágóhídon is megfordult, hogy kipróbálja ütéseinek erejét a levágott bikák szarvain. Hogy sikerrel ki tudjon állni a bika ellen, tudta, hogy a 100 métert 15, de inkább 13 másodpercen belül kell futnia, ami azt jelentette, hogy súlyát 80 kilóra kell csökkentenie. Kipróbálta a bikák kitartását futás közben úgy, hogy a folyó túlpartján együtt futott velük. Mindennapi rutinedzésként négykor kelt és nyolc kilométert futott a Hachiman templomig és vissza. Reggeli után kétórás karateedzés következett, délután ugyanaz három órán keresztül.

1994-ben, életét vesztette. Amit a karatéban alkotott az világra szóló és soha nem feledhető.